*2.ÉVAD* 76.fejezet~ Valóság

Sziasztok!:)
Köszönöm a díjakat,amiket már kiraktam,iszonyat hálás vagyok érte.
A blogból már csak 3 rész van! ( ezt nem számoltam bele.)
Egy kisebb féle csavart fog tartalmazni a rész,úgyhogy remélem elnyeri a tetszésetek:)
Jó olvasást! xx
Puszii : Krisztii 



(Bella szemszöge)

Hideg van.Fázom.Kellene egy takaró,amit magam köré tekerhetek.De vajon,most hol vagyok.
Lassan ültem fel az ágyba és néztem körbe.Louis édesdeden aludt mellettem,de én nem tudtam.Valami történt.Talán Harryvel?
Ahogy ebbe belegondoltam,a hasamba éles fájdalom nyílalt,én pedig összegörnyedtem az ágyon.Nem tudtam megmozdulni,sőt még levegőt is alug tudtam venni.
-Louis..-suttogtam,de reménytelen volt,ugyanis barátom mélyen aludt.A hasamban a fájdalom nem akart megszűnni,én pedig megijedtem.A babám.
Erőt vettem magamon,és újra megpróbáltam felkelteni Louist.- Louis..-kétségbeesetten visítottam egyet,ugyanis a hasamba az eddigieknél nagyobb fájdalom költözött.Louis hirtelen felpattant mellőlem,felkapcsolta a lámpát és ijedten nézett rám.Kitágult szemekkel mérte végig a helyzetet,majd ugrott gyorsan mellém.
-Kicsim,mid fáj?-kérdezte.Szemei aggodalmat tükröztek,de én nem voltam képes megszólalni.A fájdalom miatt nyögtem egyet,Louis pedig kirohant a szobából.Sírva néztem utána,de pár perc múlva már a kissé álmos,de mégis fitt Zaynnel tért vissza.Mindketten mellém futottak,majd Louis felemelt az ágyról,de a tekintetem hirtelen az ágyra tévedt.Vér.
Legszívesebben sikítottam volna,hogy valaki mentsen meg.Valaki mulassza el a fájdalmam,de talán a legfontosabb az lett volna,hogy valaki mentse meg a gyermekem.
-Bassza meg..-Zayn hangosan szitkozódott,majd kirohant a szobából,Louis pedig utána eredt.Pizsamástól ültünk be a kocsiba és indultunk el a kórház felé,legalább is ezt vettem ki Louis összefolyt szavaiból.Ideges volt,ahogy Zayn is.A megengedett sebességnek legalább a tízszeresével hajtott,de nem érdekelte.
-Bella,ne félj!-Louis végig simított könnyáztatta arcomon,én pedig újra összegörnyedtem.
-Szeretlek Louis!-suttogtam.Az Ő szemei kidülledtek,de én csak halványan mosolyogtam.Úgy éreztem,hogy itt a vég,hogy a sors közbe avatkozik és nekem itt meg kell halnom.
-Én is szeretlek Bella!És ezt még nagyon sokszor el fogom neked mondani,csak kérlek szépen ne kezd el búcsúzkodni!-kérlelt könnyes szemmel.Remegő kezeimet az arcához vezettem,majd végig simítottam kissé borostás arcán.
-Muszáj Louis!Szeretlek téged,mindennél jobban!Veled akartam leélni az életemet,hiszen beléd szerettem.Kérlek béküljetek ki Harryvel,az ÉN kedvemért.Jó?-suttogtam.Louis lecsukta a szemeit,majd pár perc után újra rám emelte kéken izzó íriszeit.
-Megígérem Bella!De felesleges búcsúzkodnod,ugyanis nem fogsz meghalni!-mondta kétségbeesetten.Megadóan bólintottam egyet,Zayn pedig hirtelen lefékezett.Louis felkapott az ölébe,majd szó szerint sprintelni kezdett velem és Zaynnel az oldalán.Őrültek módjára rontottak be a kórházba,és kezdtek el kiabálni.Láttam,hogy 1 orvos és pár nővér szalad felénk,de nem tudtam feldolgozni.A tudatom lassacskán kezdett elhomályosulni,én pedig kezdtem elveszteni a fonalat.A szemeim le csukódni akartak,de meg állj-t parancsoltam nekik.Hallottam,ahogy többen is a nevemen szólítanak,de képtelen voltam rá válaszolni.Hallottam,ahogy Louis kérlel,hogy maradjak vele,hogy ne hagyjam el és ne adjam fel,küzdjek.Hallottam,ahogy Zayn is jobb belátásra próbál bírni,de én képtelen voltam engedelmeskedni.Egy fekete súly rám nehezedett,és nem hagyta,hogy el meneküljek előle.Hallottam,mikor az orvosok kiabálni kezdenek,de nem tudtam mit.Hiába hegyeztem a füleimet,minden összemosódott körülöttem,biztossá téve azt,hogy nemsokára magával ragad a halál.
-Kérem menjen ki!-ez volt az első mondat,amit tisztán értettem.A szemeimet még mindig csukott állapotban hagytam,de végre hallottam.
-Nem megyek sehova!-kelt ki magából Harry.Tovább hallgattam az eseményeket,majd hirtelen megvilágosodtam.Harry mit keres itt?! Kiakartam nyitni a szemem,látni akartam,megakartam neki mondani,hogy soha sem felejtettem el az iránta való szerelmem,de nem tudtam.Akárhogy erőlködtem a szervezetem feladta a küzdelmet.A lélegzet vétel hirtelen nehézzé vált,olyan volt mintha kivették volna a tüdőm a mellkasomból.Szaporán kapkodtam levegő után,de nem ment.Tudtam,hogy mi következik most...a halál.
-BELLA............KÉRLEK!-ordította az angyal,de én már lebegtem,már nem voltam ott többé.Elmenekültem előlük,ott hagytam őket örökre.
Egyetlen egy bűnöm volt,még pedig az,hogy egyszerre szerettem 2 embert.Én voltam Bella Amy Jonhson,aki őszintén tudott szeretni.

*valóság*

Óvatosan nyitottam ki a szemeimet,és néztem körbe a kórteremben.Niall mellettem ült a széken,és erőteljesen szorította a kézfejem.Pislogtam párat,majd megköszörültem a torkom.A szöszi hirtelen rám emelte csodásan izzó kék szemeit,majd elmosolyodott.Arcán döbbenet suhant át,de hamar átvette a boldogság.

-El sem hiszem,hogy felébredtél Bella!-motyogta,egy csókot hintett a fejem búbjára,majd elhagyta a kórtermet.Összevont szemöldökkel meredtem a fiúra.Nos akkor nem haltam meg?!

Pár perc múlva egy orvos lépett be,egy jegyzet tömbbel a kezében.

-Jó napot Mrs.Jonhson!Én a kezelő orvosa vagyok,Mr.Bucker.Hogy érzi magát,tudja hogy mi történt magával?-kérdezte.Összeszedtem a gondolataimat,majd válaszoltam.

-Egész jól.Igen tudom mi történt,az éjszaka a barátom behozott a kórházba,mert óriási hasi fájdalmaim voltak,majd vérezni kezdtem...-mondtam.Az orvos hatalmasra meresztette a szemeit,majd hevesen írni kezdett a jegyzetei közé.

-Kisasszony,maga tévedésben van!-mondta.Értetlenül meredtem az orvosra,aki folytatta.-Ön beugrott a Temzébe,az egyik barátja húzta ki onnan,azóta pedig eszméletlen.-mondta.Kiskutya szemekkel pislogtam a doktor úrra,aki halványan elmosolyodott.Akkor ezek szerint,össze sem jöttem Louisval?Nem voltam tőle soha terhes?És Harry nem volt fél évig kómában?-Az agya kevés oxigénhez jutott míg vízben volt,ezért volt ilyen nehéz az ébredés.Maga egy elég hosszú dolgot álmodhatott,ugyanis semmi vérzéses dolog nem volt.-folytatta.Bagolyszemekkel illettem meg Mr.Buckert.

-Akkor ezek szerint,végig csak álmodtam? Mennyi idő telt el pontosan?-kérdeztem.

-Igen,amiket most valósnak hisz,az csak képzelgés volt.Az agya szüleménye.Pontosan ma van 2 hónapja,hogy idebent fekszik.A barátai kint vannak,ha nem bánja közölném velük a tényeket!-mondta.Szégyenlősen elmosolyodtam,majd bólintottam egyet.Az orvos kilépett a kórteremből,én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.

Akkor semmi sem volt igaz,nem történt meg az álmomból semmi.Sőt,nem is az volt a valóság.Minden csak kitaláció volt.Nem vesztem össze Eleanorral,sem Harryvel.

Akkor ha minden igaz,most Louis és Eleanor együtt vannak,ami csodálatos,ugyanis az álmom ráébresztett egy fontos dologra.

Lehet,hogy szeretem Louist,de Harry az igazi.Mindig is Ő volt az igaz szerelmem,és mindig is Ő lesz.Őt fogom szeretni életem végéig és nem mást.

Ahogy Harry levele is szólt az álmomban,a mi szerelmünk örök időkre szól,egészen addig amíg a halál el nem választ.

-Bella!-egy rekedtes,mély hang,amelytől pillangók ezrei kezdtek heves táncba,a szívem pedig őrült vágtába.Őrá pillantottam és elmosolyodtam.Ott állt életem szerelme,mellette pedig Elounor párosunk.Mindannyian mosolyogtak,Louis Eleanor kezét szorongatta,a lány pedig boldogan mosolygott rám.-Jó,hogy ébren látlak!-motyogta,de nem jött közelebb.Tehetetlenül nézett rám,nekem pedig egyből leesett,hogy miért ilyen tartózkodó.

Kedvesen rá mosolyogtam Harryre,majd megpaskoltam magam mellett a helyet.Vonakodva lépdelt közelebb,majd ült le mellém az ágyra.Megforgattam a szemeimet,majd mohón megcsókoltam.Harry először meglepődött,de hamar rájött,hogy mi is történik.Élvezettel csókolt meg,és kezdte simogatni a hátamat.Mindkét kezem göndör fürtjeibe túrtam,az Ő száját pedig egy jól eső nyögés hagyta el.Belemosolyogtam édes csókunkba,nyomtam egy puszit a szájára és hatalmas mosollyal néztem rá.Harry villantott egy félmosolyt,majd újra megcsókolt.

Igen,ez 100 százalék,hogy a valóság.