*2.ÉVAD* 69.fejezet~Felébredt

Hááát sziasztok!:DD
Köszönöm szépen az előző részhez kapott komikat,remélem felcsigáztalak titeket :'D
Remélem tetszeni fog!:3
A második  évadból már csak 10 rész van ( ha ezt nem számolom bele)
Nos,4-5 komi után új rész!
Puszii:Krisztii
Jó olvasást!


(Harry szemszöge)

Beborult az idő.Hideg van.A játszótér üres lett.De hova tűnt mindenki?Hol van a mindig éhes Niall,vagy a legeslegjobb barátom Louis? Miért hagytak most magamra egy játszótéren?Egyedül vagyok,de miért?
Lassú léptekkel kezdtem megközelíteni a játszótér bejáratát,de amint kiléptem rajta szertefoszlott az egész.Egy temetőbe kerültem.Értetlenül vontam össze a szemöldököm,majd elindultam a hangzavar felé.Sokan voltak.Mindenki feketébe öltözött és sírt.Volt akiket mások tartottak és voltak olyan emberek akik egyedül ácsorogtak.Vajon kihalt meg?
Közelebb sétáltam a sírhoz,amelyet sok 100 ember vett körül.Értetlenül néztem körbe-körbe,hát ha találok valaki ismerőst.A lábaimat mozgásra kényszerítettem,majd bevágtam a tömegbe.Hirtelen egy szőke hajú lányt vettem észre,aki teljes testében remegve sírt.Jobban szemügyre vettem,a felismerés pedig villámcsapásként ért.Bella volt az,a másik oldalán pedig Louis állt.Tovább néztem a tömeget majd megpillantottam a többi fiút,mindannyian sírtak.Ott volt Danielle,Sophie és Eleanor is.Hangosan zokogtak mindannyian,de magamat nem láttam.Még közelebb sétáltam hozzájuk,majd szó szerint megálltam az orruk előtt,de ők egyenesen keresztül néztek rajtam.Hiába integettem,kiabáltam nem értem vele semmit.A fülemet hirtelen egy nagyon is jól ismert hang csapta meg a fülem.180 fokos fordulatot vettem,hogy minél előbb láthassam azt a személyt.Édesanyám könnyáztatta arcával találtam magam szemben,mellette pedig Gemma sírdogált.Nem értettem.Ki halt meg?A sír felé fordultam,hogy szemügyre vehessem a halott nevét.A szemeim pár másodperc alatt dülledtek ki,a szám pedig egyből tátva maradt.Ez nem lehetett.

Harold Edward Styles

1994-2013

A szívünkben örökké élsz!

Sötétség mindenhol....hol vagyok?Ha tényleg meghaltam,akkor ez itt a mennyország,bár kétlem...túl sok a fájdalom.Mindenem fáj,a fejem hasogat,a mellkasomra pedig olyan mintha 10 kg-os súly helyeztek volna.Mi történhetett velem?

Annyi rémlik,hogy iszok egy buliban,majd minden elsötétült.Hol van Bells?Hol vannak a srácok?

Megrebegtettem a szemeimet,majd nagy erők árán résnyire nyitottam.Egy fehér szobában voltam,egyedül.A szememet körbevezettem a területen,majd megpillantottam egy ajtót.Az orromat hirtelen megcsapta a fertőtlenítő szag,amitől felfordult a gyomrom.Ezek szerint egy kórházban vagyok.Vagyis akkor élek? Bár lehetséges,hogy a halálom után idekerültem.Mosolyra húztam a számat,de egyből el is komolyodtam.Miért nem jött senki fogadni ebben a más világban?Vagy itt talán nem szokás köszönteni az új vendéget?

Az ajtó hirtelen kinyílt és édesanyám kisírt szemekkel jött be rajta.Nem vette észre,hogy nézem.Leült az ágyam mellé,majd megragadta a kezem és beszélni kezdett.

-Édes drága kisfiam!Eljött a búcsú ideje,el sem hiszem,hogy Isten ilyen hamar elragadott magával.Nem tudom feldolgozni,hogy az egy szem kisfiam meghalt.Az én kicsi Harrym.Fiam nagyon szeretlek és nagyon fogsz hiányozni,soha nem felejtünk el téged édesem!-mondta és sírni kezdett.Nem igazán értettem,hogy most miért búcsúzkodik..elvégre már meghaltam..vagy...nem?Megmozdítottam az ujjaimat,majd nehezen de kinyitottam teljesen a szemem és anyukámra néztem.Ő a kezemet bámulta és szüntelenül sírt.Összeszedtem minden erőmet,majd megszólaltam.

-Anya...-nyögtem.Anyám felemelte a fejét,a szemeit pedig az enyémbe fúrta.Könnyes szemei hihetetlenséget tükröztek.

-Harry...istenem....ORVOST!-kiáltotta,a következő pillanatban pedig egy orvos és egy nővér rohant be.Mindketten anyára néztek,aki rám mutatott.Az orvos egy apró mosolyra húzta a száját és közelebb sétált hozzám.Anyának biccentett egyet,miszerint most ki kell mennie.

-Mr.Styles,örülök hogy ébren látom!A nevem Dr.Craig,én vagyok az orvosa.Fáj valamije,hogy érzi magát?-kérdezte.

-A fejem egy kicsit hasogat,a mellkasom pedig nehéz,de ezeket leszámítva nincs különösebb bajom.-mondtam.A doki írni kezdett,majd újra rám figyelt.

-Emlékszik,hogy mi történt?-tette fel a következő kérdést.Gyorsan visszaidéztem a dolgokat,majd válaszoltam.

-Annyira emlékszem,hogy elmentem inni,majd bevertem valamibe a fejem,és most itt ébredtem.-feleltem.A doki újra írni kezdett,aztán megint rám nézett.

-Nos Harry,a fejét annyira beverte,hogy kómába esett.Pont időben kelt fel,ugyanis pont ma volt a határ idő.Az anyja azért kezdett el búcsúzkodni,mert mindenki biztos volt abban,hogy Ön megfog halni,de csoda történt.-mondta és egy mosolyra húzta a száját.Elborzadva hallgattam a történetet,majd megráztam a fejem.

-Értem.Beküldené az anyámat?-kérdeztem.Az orvos bólintott,majd kiment a kórteremből,a következő pillanatban pedig anya rontott be rajta.Egy puszit nyomott a homlokomra,majd leült mellém.

-El sem hiszem,hogy felébredtél,azt hittem soha többé nem látom a zöld szemeidet.Nagyon aggódtam érted,már feladtam a reményt,de hála Istennek,nem történt tragédia.-motyogta.Láttam rajta,hogy még most sem hiszi el,hogy ébren lát.

-Sajnálom,hogy nehéz napokat okoztam nektek.-mondtam.Anya mosolyra húzta a száját,majd megrázta a fejét.

-A lényeg,hogy életben vagy,más nekem nem számít!-felelte és szorosan megölelt.

(Bella szemszöge)

Reggel könnyes szemmel másztam ki az ágyból és rendeztem el a napi teendőimet.Louist azóta nem láttam,amióta kiviharzott a szobámból.Tudtam,hogy nehéz neki,hiszen legjobb barátok voltak.Ma pedig végleg búcsút kell vennünk tőle.El kell engednünk Harryt.

-Bells,lassan indulnunk kell!-Niall lépett be a fürdőszobába egy halvány mosollyal az arcán.Láttam rajta,hogy csak azért mosolyog,hogy ne lássák rajta,hogy fáj neki.De tudtam,hogy legbelül sír.

-Rendben,átöltözöm és mehetünk.-suttogtam.Niall bólintott,majd kiment a szobámból.Magamra kaptam egy egyszer kantáros farmert és egy ujjatlan rózsaszín felsőt.A hajamat kiengedtem,sminket pedig egyértelműen nem kentem fel.A lábamra vettem egy balerina cipőt,majd leviharoztam a földszintre.Sophie és Zayn egymást ölelve álltak,Liam és Danielle beszélgettek,Niall kekszet evett,Louis pedig meredt maga elé...magyarán mindenki az ideg összeroppanás szélén állt.Sophie rám emelte a tekintetét,miközben egy mosolyt erőltetett az arcára.

-Azt hiszem mehetünk..-mondta.Mindenki rám nézett,majd bólintott és elindult az ajtó felé.Niall mellém lépett és szorosan átkarolt.Rá mosolyogtam,majd kiléptem a friss levegőre.Szorosan lépkedtünk egymás mellett,egyenesen a kórház felé.Az odavezető út síri csendben telt,senki sem mert megszólalni,mindenki a saját gondolatába volt merülve,mindenki félt az elkövetkezendő pár órától.Senki sem tudta,hogyan búcsúzzon el Harrytől.Mindannyiunk életében fontos szerepet töltött be.Valakinek legjobb barát volt,egy kedves ismerős,rokon..nekem pedig a szerelmem.Nekem az a  srác volt,aki felkapart a padlóról és megvédett mindentől.Ő volt az életem egy része.Ő volt az akibe feltétel nélkül beleszerettem.

-Bells...gyere,megérkeztünk!-Dani kedvesen mosolyogva fogta meg a kezem és húzott maga után.A recepciós már megszokott semmit mondó tekintetével nézett ránk,mi pedig a lift helyett,most a lépcsőhöz indultunk.Minél később akartunk felérni.

-Én nem tudom ezt felfogni..-motyogta Niall amikor megálltunk a harmadik emeleten.Dani odasétált hozzá és szorosan megölelte,Niallből pedig azon nyomban kitört a sírás.Dani simogatni kezdte a hátát,majd elhúzódott tőle.A kórterem felé fordultam,ahonnan Anne mosollyal az arcán lépett ki.Értetlenül néztem rá,majd az újonnan érkezett személyre.Barna haja lazán fel volt fogva,arcán pedig most is egy kedves mosoly játszadozott.A többiek is értetlenül néztek körbe-körbe,egészen addig amíg Anne meg nem szólalt.

-Felébredt!A fiam él!