*2.ÉVAD* 44.fejezet~Egy kar

Hi babies!:)
Meghoztam a részt!:D
Tudnotok kell,hogy nagyon sokat szenvedtem ezzel a résszel,és nekem személy szerint megint nem tetszik.Rövid lett,de siettem.A következő tényleg hosszabb lesz :*
Mind1 is a lényeg,hogy nektek elnyerje a tetszésetek.
Komizzatok!
Puszii: Krisztii
Jó olvasást!xx


(Louis szemszöge)

Teljes erőbedobással úsztam a lány felé,aki a víz felszínén lebegett.Féltem.Mi van akkor ha nem érek oda időbe?Mi van akkor ha nem éli túl ezt a butaságot?Nem.Ilyen nem történhet.Bellának élnie kell.
Mellúszást végeztem és reménykedtem,hogy időben odaérek.Magamban elmormoltam egy gyors imát,és még gyorsabbra vettem a tempót.Már csak pár méter választott Bellától,amikor eszembe jutott,hogy vajon Harry most mit csinál.Elvégre az ő hibája,hogy Bella ezt csinálta.Az ő hibája lesz minden.
Kinyújtottam a kezem és megragadtam Bella karját.Szorosan magamhoz húztam,és a part felé kezdtem úszni.Mindent beleadva úsztam a vízben,hogy minél hamarabb a stégen tudhassam Bellát.


(Bella szemszöge)
Mosolyogva néztem Joshra,aki csillogó szemekkel nézett rám.Szorosan hozzábújtam és beszívtam az illatát.Rá kellett ébrednem,hogy rosszul cselekedtem.Nem bánthatok meg embereket,a saját boldogságom érdekében.Elvégre én boldog voltam,azt leszámítva hogy Harry eldobott magától.Boldog lehettem volna mással is,esetleg Niallel.De én bolond rosszul döntöttem és hibát követtem el.Most már csak reménykedni tudtam abban,hogy valaki megtalál.Bíztam abban,hogy Louis vagy esetleg Harry utánam jön és megment.És a reménykedésem valóra is vált.A kis merengő féle 'látomásban' láttam,ahogy Louis beleugrik a vízbe és felém kezd úszni.Minden erejét megfeszítve úszott,hogy minél előbb a karjaiba zárhasson.Szorosan megragadta a kezem és a part felé kezdett húzni.Gyorsan Josh felé fordultam,aki könnyes szemmel nézett rám.Megragadtam a kezét és mélyen a szemébe néztem.
-Szeretlek téged!-suttogtam.Josh elmosolyodott és magához ölelt.Erőteljesen szorított,és várta a pillanatot,amikor eltűnök a karjai közül.

-Én is téged!-motyogta és egy puszit nyomott a fejem búbjára.Tudtam,hogy most látom utoljára ezt a fiú akit még mindig a legjobb barátomnak tekintettem.-Isten veled!-mondta és a következő pillanatban eltűnt.Könnyes szemmel néztem jobbra és balra,hát ha meglátom valahol,de nem így történt.Tudtam,hogy nemsokára a vissza kerülök a stégre ahol Louis könnyes szemmel próbál megmenteni.Én pedig talán helyesen döntök a saját érdekemben. 

(Louis szemszöge)
Kimásztam a Temzéből,majd magam után kaptam Bellát.Lefektettem a stégre és idegesen végig mértem.Remegő kezeimmel megpróbáltam kitapintani a pulzusát,de sehol sem találtam.A félelmem beigazolódott,nem volt pulzusa.A mellkasához hajoltam és reménykedtem benne,hogy a szíve dobog.De nem így volt.Nem dobogott,nem lélegzett.Idegbeteg módjára kezdtem tárcsázni a mentőket,majd Liaméket.Gyorsan ledaráltam nekik mindent és vissza tértem Bellához.Nem szégyelltem sírtam,sőt bömböltem.De meg kellett világosodnom,hogy ha nem csinálok valamit végleg elvesztem.Erőt vettem magamon és pumpálni kezdtem Bella mellkasát.Magamban számoltam 10-ig,majd a szájába fújtam a levegőt.De nem történt semmi.Ugyan ott feküdt mozdulatlanul,élettelenül.Másodszorra is megpróbáltam,majd harmadszorra és negyedszerre is.De semmi nem történt.Kegyetlenül sírtam.Ott ültem a lány mellett,és szorítottam a kezét.
-Bella Amy Jonhson!Ne hagyj itt engem!Szeretlek téged,értsd meg!Nem halhatsz meg,szükségem van rád.Szükségünk van rád!Harrynek,Liamnek,Zaynnek,Niallnek,Sophienak,a szüleidnek,Eleanoréknak...mindenkinek!Ne csináld ezt!Gyere vissza,nem halhatsz meg!Nem vehetnek el tőlem!-kétségbeesetten ordítoztam,nem érdekelt hogy én vagyok Louis Tomlinson a One Directionból,nem érdekelt hogy híres vagyok,nem érdekelt hogy minden újság rólam fog beszélni.Csak azt akartam hogy Bella éljen,hogy ne hagyjon itt,hogy szeressen engem.
Hirtelen ötlettől fogva újra kezdtem mindent.Pumpáltam a mellkasát,és szájon át lélegeztettem.Megakartam menteni.Tudni akartam,hogy él.Csak pumpáltam és pumpáltam,szerettem volna mindent megtenni,addig amíg a mentősök nem értek ide.
Hirtelen a telefonom kezdett csörögni amit abban a pillanatban fel is kaptam.Nem néztem meg ki hív,csak beleszóltam.
-Igen?-kérdeztem.
-Louis,mi a franc van már?!Ugye él?Mondj már valamit!Louis!-Liam kétségbeesett hangja miatt még rosszabbul éreztem magam.Bellára néztem aki lila szájjal és falfehér arccal nézett vissza rám.Tudatosult bennem,hogyha így folytatom,Bella véglegesen meghal.
-Liam,nem....úristen megjöttek a mentők!-ordítottam és lecsaptam a telefont.Felugrottam a földről és integetni kezdtem.A mentősök futásnak eredtek és Bellához hajoltak.Elővettek minden féle ketyerét és műszert,amit felhasználtak.Láttam ahogy Bellát gépekre kötik,ami eszeveszett módon sípolt.Rögtön rájöttem,hogy a szívverését mutatja,ami most nem ver.De vernie kell.Kötelező.Elővették a defribillatort és egyből elkezdték az újra élesztést.A harmadik próbálkozásnál már a mentősök feladni készültek,de akkor meglátták az arcomat,ami már vörösre volt sírva.Egymásra néztek és újra megpróbálták.Reménykedve néztem Bellára,és imádkoztam érte.Százszor jobb lett volna,ha nem ismer meg minket,akkor nem okoztunk volna neki ekkora fájdalmat,de ezt már nem csinálhatjuk vissza,de jóvá még tehetjük.Néztem a lányt,és reménykedtem.Könyörögtem Istennek,hogy mentse meg.És azt hiszem meghallhatta.A monitor hirtelen pittyegésbe kezdett,és a sípolás abba maradt.Bella szíve újra verni kezdett,ami egyet jelentett.Újra életben volt!