30.fejezet~Baleset

Sziasztok!:)
Bizony,bizony résszel jelentkezem.
Engem is meglep,hogy ilyen hamar megírtam,de túlságosan kíváncsi vagyok a véleményetekre.:D
Igazából,nem akarok rizsálni,úgy hogy nem is húzom az időt!

Komizzatok és pár feliratkozó is jöhet.:)

Jó olvasást! xx

 (Josh szemszöge)
Nem értettem Bella hirtelen rossz megérzését,főleg nem velem kapcsolatban.De azért mégis elfogott a félelem,mi van ha tényleg történni fog velem valami?!

Lassan vezettem a legközelebbi bevásárló központba,ami jó pár km-rel arrébb volt.Hatalmas szemekkel pásztáztam az utat,hát ha meglátok valami érdekeset,de semmi.Unottan ültem a kocsiban és énekeltem a rádióval együtt amikor,hatalmas dudálást hallottam.Nem törődtem vele,tovább énekeltem a rádióból kiszűrődő dalt.Újabb dudálás és a következő pillanatban egy hatalmas csapódást éreztem a jobb oldalamon.Eszeveszett fékezések,dudálások és kiabálásokat hallottam,majd minden elsötétült.

Lebegtem.
Akkor ezek szerint meghaltam?Beigazolódott a rossz előérzet?Egyáltalán mi történt?És hol vagyok?A pokolban vagy a mennyországban?
-Segítség!!-kiáltottam.Üresség,sehol senki.Talán szét kéne néznem.
Elindultam a zöldellő pázsit felé,ahol egy hatalmas kapu állt.Fényesség.Vagyis meghaltam,vagy még nem?Szóval van választásom?
Tovább sétáltam és megláttam magamat.Az út szélén a mentősök keze közt feküdtem.Élettelenül.Hallottam ahogy az emberek minden féle műszerekért kiáltoznak és próbálnak segíteni.Döntenem kellene?
-Gyorsan a defibrillátort!-hallottam ahogy az egyik mentős kiabál,és a következő pillanatban már a mellkasomon volt az eszköz és hatalmas csapást éreztem.Megrázkódtam,de a szívem meg sem mozdult.Ugyan olyan eszeveszett sípolás hallatszott,mint eddig.Még egy rázkódás,de még mindig semmi.A szívem feladta,nem pumpált többé.A mentősök még utoljára megpróbálták,de ismét sikertelenül.Kész,ennyi volt.Meghaltam.

A halál békés.


(Bella szemszöge)
Yeah, You could be the greatest
You can be the best
You can be the king kong banging on your chest
-Bells!Telefon!-éreztem ahogy Harry rázza a vállam és édesen durmol a fülembe.Kinyitottam a szemem és barátom csábos mosolyával találtam szembe magam.
-Hány óra?-kérdeztem nyűgösen.Harry nem válaszolt,hanem az orrom elé nyomta a telefont és várta,hogy felvegyem.Ismeretlen.
-Igen,tessék?-szóltam bele.
-Bella Jonhson?-hallottam egy mély női hangot.
-Igen.Miben segíthetek?-kérdeztem.A rossz előérzet villámcsapásként hatolt belém,egyből kirepült a szememből az álom,és helyét átvette a félelem.
-Nagyon sajnálom,de a barátja súlyos autóbalesetet szenvedett és életét vesztette.-tudtam.Tudtam,hogy a rossz előérzetem,ugyancsak befog igazolódni,és én mondtam,hogy vigyázzon magára és nem vigyázott.Éreztem,ahogy hirtelen felgyorsul a szívverésem és szaporán kapkodom a levegőt.A könnycsatornáim megnyílni készültek,de a nő beleszólt a telefonba.-Részvétem.-lettem a telefont és földhöz vágtam.Harry ijedten nézett rám,én pedig felálltam az ágyból és az ajtóhoz sétáltam.Mielőtt odaérhettem volna,összeestem.Sírtam,sőt bömböltem.Éreztem ahogy megszakad valami a szívembe,sőt semmit se éreztem csak a hiányt.Hiányt,ürességet,fájdalmat.
-Kicsim mi a baj?-Harry aggodalmas hangja rázott fel a mélázásomból.Óvatosan rázogatott,azt remélve ezzel eléri a célját,hogy ráfigyeljek,de tévedett.Semmi se érdekelt.Meghalt a legjobb barátom.Ő aki mindig mellettem volt a legrosszabb időkben,aki feltudott vidítani amikor rossz kedvem volt,aki bátyám helyett bátyám volt,most itt hagyott.
Ahogy ezekbe belegondoltam,még jobban rám tört a sírás.Egy egész Niagarát hoztam létre,de nem érdekelt.Csak kiakartam adni magamból az összes fájdalmat,mindent.
-Bells!-szólított meg Harry újra.Hangja elgyötört és aggódó volt.Erőt vettem magamon és ránéztem.
-Meghalt....-az arcán láttam,hogy megvilágosodik és szorosabban ölel magához.Tudta,hogy kire gondolok.
-Én annyira nagyon sajnálom!-hangja tele volt érzelemmel,de akkor sem tudta átérezni azt amit én.Itt hagyott,egyedül.Elment és még el sem tudtam tőle búcsúzni.Soha többé nem találkozhatok vele.

(Sophie szemszöge)
*pár órával később*
-Sophie......-és elcsuklott a hangja.Megijedtem,de még mielőtt feleszmélhettem volna,Harry hangját hallottam meg a vonal túlsó végén.
-Gyertek Londonba!-ez nem is kérés,hanem sokkal inkább parancs volt.
-De miért?Mi történt?Harry!-ideges voltam.Zayn felült az ágyon és közelebb csúszott hozzám.
-Sophie hangosítsd ki!-mondta.Teljesítettem a kérését,és vártam,hogy folytassa.-Gyertek vissza Londonba,de lehetőleg még ma.Josh......-és egy hatalmas sikítás.Mi a franc történt?
-Bella,nyugodj meg!-hallottam Harry hangját ahogy Bellét próbálja nyugtatni,de lehetetlennek bizonyult.Sikított,sírt vagy inkább bömbölt,nem is tudom.
-Meghalt...-tudtam,kire gondol Bella.A könnyeim hirtelen folyni kezdtek és szorosan Zaynhez bújtam.
-Vissza utazunk Londonba!-Zayn hangja határozott volt és erőteljes.
-Köszönöm..-Harry hálálkodó hangja csak még jobban kikészített.A tudat,hogy a legjobb barátnőd legjobb barátja meghalt elég kiakasztó,és ráadásul abba a bizonyos legjobb barátba te szerelmes is voltál,megrémítő.
-Bella kibukott!-suttogtam és Zayn vállába temettem a fejem.Sírtam,nem bömböltem,csak sírtam.Fájt a tudat,hogy Josh nincs többé.Zayn vigasztalásképpen a hátamat kezdte simogatni,ami hatott is.
-Pakoljunk!-elhúzódtam barátomtól és a bőröndökhöz léptem.Zayn aprót bólintott,majd az ajtóhoz sétált és lerohant a földszintre.


utóirat: Nos gondolom felmerült bennetek az a kérdés,hogy miért írtam ki a történetből.
Josh a valóéletben is létezik,a legjobb barátom volt,de összevesztünk és nem is igazán beszélünk.Magyarul nem vagyunk jóba:|
Ezért úgy gondoltam,inkább kiírom a történetből,mert nem tudtam volna jól megírni a dolgokat,hogy így meg úgy imádják egymást.:)
Viszont,ennyi lettem volna.Olyan 2-3 komi után jelentkezem az új résszel!:)
Írjatok véleményt a bloggal kapcsolatban és ha van kérdésetek bátran tegyétek fel!:) 
puszii:Krisztii xx